Blogolj!

2015. november 20.

POLITICO
Gyökeres változáson mehet keresztül az unió Schengen-övezete. Felmerült a gondolata a mini-Schengennek, amelyet öt állam alkotna. Az öt állam – Németország, Ausztria, Belgium, Hollandia és Luxembourg – képviselői ma találkoznak Brüsszelben. Tegnap a holland külügyminiszter nem használta a sajtó előtt a „mini-Schengen” fogalmát, amikor a mai brüsszeli találkozóról beszélt, jelenti az uniós ügyekre szakosodott lap. Tegnapi sajtókonferenciáján Thomas de Maiziere német belügyminiszter elmondta, a hollandok több alkalommal felvetették az ötletet, de a németek „nem voltak túlzottan lelkesek”. Kijelentette: „Politikai célunknak az kell lennie, hogy a Schengen-i terület egészként működjék. Minden másnak csak kiegészítő szempontnak szabad lennie.” 

CORRIERE DELLA SERA
Michel Houellebecq /a nagysikerű francia regényíró, akinek az iszlám bevándorlással foglalkozó könyve nemrégiben Behódolás címmel jelent meg magyar kiadásban/ a vezető olasz lapban írt cikkében Francois Hollande francia elnököt „jelentéktelennek”, míg Manuel Valls francia miniszterelnököt „retardáltnak” nevezte.  Szintén tegnap a New York Times-ban megjelent véleménycikkében azt emelte ki, hogy a francia vezetők cserbenhagyták saját népüket. 

SPUTNIK
Oroszország és Egyiptom tegnap kormányközi megállapodást írt alá Egyiptom első atom erőműve építésére, idézi az orosz hírügynökség angol nyelvű portálja az orosz Roszatom vállalat közleményét. A megállapodás értelmében a Roszatom négy, egyenként 1200 megawatt teljesítményű blokkot épít.

                                                               *             *             *

„180 fokos fordulat? Az EU Putyin elnöknek szorosabb gazdasági kapcsolatokat ajánl a G20-as csúcstalálkozó után” címmel a portál arról tudósít,  hogy miként változott meg hirtelen Brüsszel álláspontja Oroszországgal szemben. A G20-as csúcs után Jean-Claude Juncker bizottsági elnök ezt mondta: „Erőfeszítéseket kell tenni, hogy Oroszországgal gyakorlati kapcsolatokat építsünk ki. Ez nem szexi, de ennek kell lennie a helyzetnek, és nem haladhatunk a korábbi úton”. A csúcs után Juncker levelet is írt Putyinnak, amelyben hangsúlyozta, hogy erősebb gazdasági kapcsolatokat építsenek ki az Európai Unió és a Moszkva által vezetett Eurázsiai Gazdasági Unió között. Márpedig ez gyökeres fordulat a szankciópolitikához képest.

                                                               *             *             *

A jövő év elején Oroszország Ukrajna ellen élelmiszer behozatali szankciókat léptet életbe arra válaszul, hogy Ukrajna csatlakozott az Oroszország elleni gazdasági és pénzügyi szankciókhoz, jelentette be az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium. 

EUOBSERVER
Az uniós tagországok igazságügyi és belügyminiszterei mai, rendkívüli brüsszeli találkozóján arról is tanácskoznak, hogy az uniós polgárokat az EU határainál alaposan ellenőrizzék, írja az uniós ügyekre szakosodott portál. 

RUSSIA DIRECT
Az oroszországi ügyek szakértői által írt lap arról közöl hosszú elemzést, hogy Oroszországnak miért van joga az Iszlám Állam ellen az „önvédelem jogát” alkalmaznia. Ezt a jogot az Egyesült Államok az ENSZ-ben többször vindikálta magának. A feledés homályába merült, hogy a terrorizmus miatt az  „önvédelemhez való jogot” más államok megtámadásának igazolására az Egyesült Államok stratégiai partnere, Izrael fogalmazta meg.  Izrael már a nyolcvanas években Libanont és Tunéiát bombázta azt állítva, hogy a Palesztin Felszabadítási Mozgalom „terroristái” ellen veszi igénybe „az önvédelemhez való jogot”.  E jog normáit azonban mind máig még messze nem kellően dolgozták ki, olvasható az elemző cikkben. 

THE NEW YORK TIMES
/A világsajtóban rendre szélsőségesnek nevezett/ Geert Wilders cikkét közli a vezető amerikai lap ezzel a címmel: „Szavazzon Hollandia a bevándorlás politikáról”. / Ha ma tartanának választásokat Hollandiában, azt Wilders Szabadság Pártja nyerné meg./  A szerző kijelentette, ellenzik a központosított Európát, mert felismerik a nemzeti szuverenitásnak és annak a fontosságát, hogy minden ország saját maga őrizhesse határait. Angela Merkel becsalogató gesztusait Wilders „ostobának” nevezte, hozzátéve, hogy a többi európai országnak nem szabad Merkel politikája áldozataivá válniuk és nem is szabadna kényszeríteni őket, hogy segítsék Németországot. „A lengyeleknek, magyaroknak, szlovákoknak és cseheknek joguk van arra, hogy eltérő prioritásaik legyenek”. „A mi iránytűnk nem a berlini kancellária vagy a brüsszeli Európai Bizottság. A megfelelő alternatíva az 1960-ban létrehozott Európai Szabadkereskedelmi Társaság, amelynek tagjai a kereskedelem révén tartanak fenn egymással baráti kapcsolatot. Végül Wilders azt javasolja, a hollandok éppen olyan széleskörű felhatalmazást kapjanak a közvetlen demokrácia gyakorlására népszavazással, mint az a svájciaknak megvan. És így szavazhassanak a holland bevándorlás politikáról. A cikk zárómondata: „Válság esetén szükségünk van a nép bölcsességére”.

1
 

2015. szeptember 18.2015.09.18. 11:40

2015. október 15.2015.10.15. 09:00

2015. november 25.2015.11.25. 10:05

Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
kuki matyi 2015-11-20 10:30:32
ja a 180 fokos fordulat közben, azért ellenünk indítottak egy kötelezettségszegési eljárást - ha már ők közelednek az oroszokhoz - legalább minket "ugrasszanak össze" velük.

Az eu egy rosszul működő társasház - a leggazdagabb és legnagyobb lakással rendelkező vendégeket és albérlőket hív magához- aztán mikor rájön, hogy ez neki nem jó, akkor kitalálja, hogy a többi lakástulajdonos az ő vendégeit és albérlőit szállásolja el kötelezően - a közös képviselő meg megszabná, hogy kitől és melyik boltban vehetem a kenyeret. ki a hülye?
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?